A márvány és a gránit két különböző típusú ásványi kőzet, és számos különbség van közöttük.
A két kőzet nemcsak külsőleg, tulajdonságaikban is hasonlóak, mégis számos dologban különböznek, melyek segítenek eldönteni, melyik a jobb választás az Ön számára.
Első sorban már a keletkezésük is teljesen eltérő. A márvány hosszú idő alatt, egy különleges metamorfózis során alakul ki. A Föld mélyében lévő mészkő nagy nyomás és hő alatt kikristályosodik, majd a kőzetlemezek mozgásainak köszönhetően kerül a felszínre. Ezzel szemben a gránit egy mélységi magmás kőzet, ami azt jelenti, hogy a magma megszilárdulásával keletkezik, viszont az ilyen kőzetek gyakran nem jutnak ki a magmakamrából és a lehűléshez rengeteg idő, az az több ezer év szükséges.
Megjelenésüket sok esetben összekeverik, de látvány szerint a márványra az erezet, míg a gránitra inkább a petty szerűség jellemző.
Felhasználás szempontjából a két kőzet között a legfontosabb különbség, hogy a márványban található vas-oxid miatt a kőzet színe elsárgulhat, valamint a benne lévő szén-dioxid mállást okozhat és az esetleges kültéri felhasználás során a rajta megtelepedő mohák és zuzmók is roncsolhatják. Ezzel szemben a gránit nem lesz foltos, nem mállik és a mohafélék sem telepednek meg rajta, mondhatni, mindennek ellenáll. Hasonlóság a két kőzet között, hogy rendkívül nagy színskálával rendelkeznek, de a márvány leginkább csak fehér és fekete színekben elérhető.
Fontos megemlíteni, hogy a márvány színe és csillogása a használatból adódóan megkopik, majd elveszik. Persze, ennek megakadályozására ma már többféle módszer is létezik, de soha nem lesz olyan masszív mint a gránit. A gránit egyik legnagyobb előnye, hogy időtálló, masszív kőzet, nem kopik, jól bírja a hőt, a karcolásokat és a tisztítószereket is, ezért nemcsak az egyik legismertebb felhasználására; sírokhoz alkalmas, hanem konyhapultokhoz, kültéri bútoroknak, párkányokhoz illetve burkolólapként is kiváló alapanyag. A márvány ezzel szemben elég érzékeny, tisztítására is csak nagyon enyhe, nem savas tisztítószer szükséges, mivel a savak és azokat tartalmazó ételek vagy italok (például: ecet, bor, citrom) könnyen kikezdik a márvány felületét és a roncsolás nyomát sem lehet eltüntetni.
Árban nehéz összehasonlítani a kettőt, hiszen az ár függ a származási helytől, az anyag mennyiségétől, megmunkálásától és az eladótól is, viszont mindent összevetve, a gránit a márványhoz viszonyítva olcsóbb. Az összehasonlításból látszik, hogy bár a márvány egy rendkívül esztétikus kőzet, ugyanakkor nem időt álló és kényes, ezért sokan a fürdőszoba alapanyagaként javasolják. A gránit tömörsége és strapa bírósága miatt ideális padlónak, konyhapultnak és sírkőnek is.




